2017. júl 10.

Óda a vésztartalékhoz

írta: Hellokarrierista
Óda a vésztartalékhoz

Miért, mennyit, hogyan tegyél félre vész esetére

Vésztartalék. Várj, olyan szép, muszáj leírnom még egyszer: vésztartalék.  Szinte hallani, ahogy duci, pirospozsgás kis angyalkák hárfán játszák az Ave Maria-t, miközben fátyolos tekintettel félhangosan kimondod ezt a szót.

piggy.jpg

Most nem az olyan klasszik, nagyágyú megtakarításokról lesz szó, mint nyugdíj, lakás, „agyereknektandíjra” és hasonlók. Most arról lesz szó, hogy miért is iszonyat fontos, hogy legyen vésztartalékod, hogy „akarj” vésztartalékot képezni. Ne aggódj, egész sorozat szól majd a témáról, úgyhogy nemsokára azt is megnézzük, mik a tipikus élethelyzetek, amikor majd áldod az eszed, hogy tudatos és előrelátó voltál (hidd el, sajnos több ilyen lehet, mint égen a csillag...) és milyen stratégiákat követhetsz, hogy a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban gyűjtsd össze.

  1. A „miért”

Kezdhetjük ezzel a kérdéssel, hiszen ezt a legkönnyebb és leggyorsabb megválaszolni: hogy legyen. Pont. :) Igen, bagatellnek tűnhet, de gondold csak végig…A nyugalmad, a biztonságérzeted, az a jó érzés, hogy TUDOD, fel vagy készülve egy esetleges kisebb-nagyobb gikszerre. (Ami természetesen a lehető legrosszabbkor következik be, és persze csőstül jön, csak hogy biztos, ami biztos gyomorgörccsel feküdj le aludni, amíg ki nem találod, hogy teremted elő a pénzt az új kazánra, vagy mondod meg a gyereknek, hogy Fifikét el kellett altatni, mert nem tudod kifizetni a hosszas és költséges kezelést.) A jóleső önvállveregetés, hogy igen, Te, aztán irányítás alatt tartod a pénzügyeidet.Hogy tudod: felelős felnőttként, tudatosan állsz a saját és családod pénzügyeihez…

Na ezt az érzést keressük.

Ha eddig elhanyagoltad a kérdést, ne haragudj magadra, nincs értelme. Annak van értelme, hogy teszel ellene. Nem vagy egyedül. Sőt, ez még csak nem is magyar sajátosság. Az amerikaiak 46%-a egy hirtelen vészhelyzetben 400$-t sem tudna külső segítség nélkül előteremteni, 29%-uknak pedig 1000$-nál kevesebb megtakarítása van, és afelől biztos lehetsz, hogy itthon sem jobb a helyzet.

De elég is a szomorú statisztikákból (és, nyugi, Fifike is meggyógyul ;)), inkább rázd meg magad, és köteleződj el a vésztartalékod mihamarabbi létrehozása mellett.

 

  1. A „mennyi”

Rendben, tehát szuper vagy, elengedted az önostorozást is, hogy hányszor is kellett 35 (vagy akármennyi) éves létedre anyukádtól kölcsön kérned, mert javíttatnod kellett a kocsit (ide bármi „vész” tetszőlegesen beírható), és eldöntötted: neked márpedig vésztartalékod lesz.

De mennyi? Nézhetnénk bonyolult számításokat, de minek. A nemzetközi szakirodalom (és ennek a józan paraszti ész sem mond ellent) a következő hüvelykujjszabályt javasolja: 3-6 havi minimum költségedet fedező tartalék elegendő lehet (és ismét hangsúlyozom: vésztartalékot NEM párizsi hosszúhétvégére és még hat collal nagyobb tv vásárlására hozunk létre, csak hogy a félreértéseket elkerüljük :)).

Ehhez persze tudni kell, hogy mennyi költséged merül fel egy átlagos hónapban (rezsi, hitel, étkezés, közlekedés stb), de ha gondolod, nézheted így is: 2-4 havi nettó fizetésed mindig legyen teljesen likvid (azaz azonnal elérhető, nem lekötött) formában elérhető baj esetén, lehetőleg a többi megtakarításodtól / folyószámládtól elkülönítve.

Én személy szerint a költségszemléletet követem: mi történne, ha ma elveszíteném a munkámat és 6 teljes hónapra bevétel nélkül maradnék. (Kétségbeesnék, haha) Nyilván ez esetben az olyan –egyébként sem feltétlenül luxus- kiadások, mint étterem, kozmetikus, új wifis fülhallgató, új keringető a kerti medencébe stb azonnal kiesne, de engem az az érzés nyugtat meg teljesen, ha tudom, fél évig kényelmes életet tudnék élni, ha úgy adódna. Indokolatlanul sok pénzt persze nem érdemes a folyószámládon/párnába varrva „pihentetni”, hiszen ez egyszerűen pazarlás, de a vésztartalék kérdést érdemes komolyan venni – és azonnal elkezdeni a gyűjtését, ha eddig nem tetted.

Fogadd meg magadnak: a következő fizudból 5-10-20 ezer forintot félreteszel, és ezt következetesen, tudatosan ismétled mindaddig, amíg az általad meghatározott összeget el nem éred.

Ha bármi észrevételed vagy kérdésed lenne, hagyj komment alább vagy írj a hellokarrierista@gmail.com címre. Ha pedig további hasznosságokat szeretnél nézegetni/olvasgatni, lájkold a #hellokarrierista Facebook oldalát: itt!

hk_logo_eps.jpg

 

Szólj hozzá

karrier pénzügy coaching megtakarítás hellokarrierista