Karrieristáknak. Neked.

Hello, Karrierista!

CV tunning - előtte/utána képekkel

...hogy hamarabb behívjanak interjúzni

2017. augusztus 03. - Hellokarrierista

Hello, Karrieristák!

Önéletrajz témában már több poszt is született (ezeket elolvashatjátok itt és itt), gondoltam, megmutatom, hogy is néz ki élőben, amikor egy CV újjászületik, és hogy ugyanazt a tudást, tapasztalatot, a window dressing legkisebb bűne nélkül hogyan is tudunk sokkal vonzóbb, professzionálisabb formában megírni.

Igen, mind tudjuk, hogy sajnos sokszor nem igazságos az élet, amikor a fejvadász/HR-es rabul ejtődik egy hozzá annyira nem értő versenytársunk önéletrajzának szépsége láttán, ezért fátyolos tekintettel és remegő kézzel az ő telefonszámát pötyögi be a telefonba és nem miénket. Azt is tudomásul vesszük, hogy az önéletrajz egy kivonat, nem fogja tudni 100%-osan tükrözni sem a ragyogó intelligenciádat sem szerteágazó tapasztalatod minden apró szeletét, de egyrészt nem is ez a célja, másrészt ezen úgysem fogunk tudni változtatni, akkor pedig már inkább legyünk mi az a valaki, akit behívnak. Ugye.

Emberkém ragaszkodott a one-pagerhez, szívem szerint azért a 20+ év tapasztalatot jobban kibontottam volna, de a különbség így is magáért beszél. Egyébként raktározás, kis- és nagykereskedelem, készletezés, vám, pénzügy területén széles körű, vezetői tapasztalattal rendelkezik és a célja egy általános CV upgrade volt (22 évet töltött élete első és egyetlen munkahelyén, így az önéletrajz küldözgetés és interjúzgatás nem gyakran volt nála napirenden. Mondhatni...soha). Angolul is sokkal jobban beszél, mint ahogy az elsőre tűnhet, egyszerűen nagyon nem volt ismerős az ilyen szófordulatok terén. Csak a személyes adatokat változtattam meg, az összes többi pontosan úgy szerepel a képen, ahogy megkaptam.

Előtte:

before.JPGAz önéletrajzban volt typo (pl. "coordinatig", "previus", "logistic" vagy "sale", ami ugye így totál mást jelent, mint a célja volt), következetlenség (pl. egyik pontban úgy kezdi, hogy "én voltam..", a következőben viszont annyit büfiz oda, "vevői kapcsolattartás" és a központozás (mi a jó életet csinál ott az a pont a legvégén a flexibility mögött?) sem volt hibátlan. Ezek mellett az eddigi tapasztalatot is átírtuk és az angolságon is csiszoltunk. :)

Et voilá, egy lehetséges verzió. Az idő igen szűkös volt, és az egy oldal is limitált bennünket (grr, egyszer csakazértis megírjuk rendesen!), de az eredménnyel ő is, én is elégedett vagyok.

Utána:

after.JPG

 

Amennyiben kérdésed vagy észrevételed lenne, írj komment vagy emailt a hellokarrierista@gmail.com címre. Ha pedig Téged is érdekelne egy lehetséges "CV tunning", pláne ne hezitálj, írj!

hk_logo_eps.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://hellokarrierista.blog.hu/api/trackback/id/tr2412700075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xhris2 2017.08.03. 11:49:26

Nem jó, angol nyelvű CV-be nem írunk személyes névmást, csak a kísérőlevélbe. Úgy kellene az egészet átfogalmazni, mintha harmadik személyről szólna, de személyes névmások nélkül.
Pl. a Work experiencenél kiszedni minden bekezdés elejéről azt, hogy "I was". Nem kell, amatőr hatása van.

Továbbá azt, hogy "about me" részemről hülyeségnek tartom, az egész CV "is about you", nem kell kihangsúlyozni. A megfelelő cím oda: "Profile".
És mondhatnám még, hogy a fényképet se raknám oda, egyes országokban tilos is, én biztos nem mennék olyan helyre dolgozni, ahol fotó nélkül nem hívnak be interjúra, és ezt egy Operations Manager szintre el lehet mondani. A tapasztalatok magukért kell beszéljenek. Ha nem jeleznek vissza, írj még relevánsabb tapasztalatokat, mint amit a megpályázni kívánt munkakörbe elvárnak, azaz szó szerint érdemes átvenni kifejezéseket, de nem túlzásba esni a copy-paste-el.

Egyébként formailag szerintem pofás, jól áttekinthető, ami segíti a HR-esek munkáját - ezt értékelni szokták.

Egyetértek egyébként, hogy egy oldal nagyon szűkös egy CV-hez 6-8 év tapasztalat vagy 3 releváns munkahely felett már érdemes elgondolkodni egy kétoldalason. Ha meg valaki van olyan merész, hogy három oldalt ki tud tölteni tartalommal, az szerintem elképesztően figyelemfelkeltő tud lenni. De akkor az legyen maximálisan igényes, ne csak telerizsázva legyen.

Amit menedzser és ennél magasabb szintnél érdemes még bevetni, az az "eredmények", egy külön szekcióba. Ez alatt a következőket értem pl.: 14 ügyfél szerzése, ezáltal a részleg bevételének vagy profitjának x%-al való növelése. De ha ilyen pénzügyi adatokhoz nem férünk hozzá, akkor az esetleges személyes célkitűzésekből érdemes szemezgetni, ha van ilyen, hogy kiderüljön, azon kívül, hogy elvégzed az adott munkát, mi az a plusz amit hozni tudsz, hogyan tudod nem csak a saját munkádat, de a részleg, vállalat tevékenységét is hatékonyabbá tenni. Hisz úgyis minden a pénzről szól.

bekestobbsegg 2017.08.03. 16:53:47

Nekem az első többről árulkodik, áttekinthetőbbnek tűnik, de hát én műszaki végzettséggel rendelkezem. A design sehol sem szép.