Karrieristáknak. Neked.

Hello, Karrierista!

A világ nyolcadik csodája: a KAMATOS KAMAT

Szeresd, tiszteld, használd jól!

2017. szeptember 07. - Hellokarrierista

Einstein mondta állítólag: „A kamatos kamat a világ nyolcadik csodája. Az, aki megérti, kapja… aki nem, az megfizeti.” Más források szerint úgy fogalmazott, hogy „…a kamatos kamat a világ legnagyobb matematikai felfedezése.” Álmatlan éjszakákat nem fog okozni, hogy „válasszak” a kettő közül, a másodikat átlagos matematikai képességeimmel úgysem tudnám – és nem is szeretném megkérdőjelezni, az első idézet pedig… na, AZ az élet regulája, akár ő mondta, akár nem.

Kamatos kamat. (Micsoda alliteráció!! :)) Két szó, mind ismerjük, találkoztunk vele, de értjük úgy igazán a jelentését? A blog és az életem egyik célja, hogy hosszú távra fókuszáló, szélsőségektől mentes, felelős pénzügyi gondolkodás és hozzáállás fontosságát hangsúlyozzam és ha Te még itt vagy, egyrészt köszönöm, másrészt király vagy, hiszen a kemény munkáddal megkeresett pénzecskéd megérdemli, hogy szeretettel és felelősséggel bánj vele.

 compint2.jpg

 

Tehát:

Kamat. A pénz időértékének megtestesülése. Csúnyán, de egyszerűen fogalmazva: a „használati díj”, amiért bizonyos ideig mi használjuk más pénzét (ilyenkor fizetünk kamatot az Isten bocsá’ áruhitelre vett 5000 centis tv után) és ezt fogjuk kapni a befektetéseink, megtakarításaink után, cserébe, amiért hajlandóak vagyunk kockázatot vállalni és egy időre lemondani róla.

Kamatos. Ez pedig azt jelenti, hogy a periódusok (pl. egy év) végén a kamatot nem fizetik ki, hanem az eredeti tőkeösszeghez csapják és immár erre a magasabb összegre fogják a kamatot számolni.

Miért fontos ez nekünk? Vegyünk egy példát. Vagy hármat. :)

 

1. Tudatos, 25 éves hellokarrieristánk havi 50,000 forintot tud félretenni, 350Ft-os havi számlavezetési díjjal számolva éves 7%-ot fog neki kamatozni és a jelenlegi 15%-os kamatadót is levonjuk tőle (inflációval most nem számolunk az egyszerűség kedvéért). Mennyi pénze lesz 10 év múlva? 10 év, 120 hónap szorozva 50,000 = 6M forint befizetés. Kamatos kamattal számolva ez nem kevesebb, mint 8,15M forint.

 

piggybank1.jpg

 

2. Persze ha van egy nagyobb kezdő befizetésünk és/vagy havonta többet is félre tudunk tenni, villámgyorsan nyílik az olló. Vegyük a fenti példát azzal a kiegészítéssel, hogy a már összegyűjtögetett 1M forintja mellé fogja a havi 50 db ezrest gyűjtögetni, szintén 10 évig. Azaz összesen befizet 1+6, azaz 7M forintot kivenni a végén pedig 9,96-ot fog tudni.

 

3. Ha pedig – tegyük fel- karrierista barátunk a világ legszerencsésebb embere és megtalálja a nagy őt, aminek következtében a jövőt tervezve, két fizetésből 3M kezdeti befizetéssel havi 100,000 forintot is félre tudnak tenni, 15M befizetésből lesz 21,78M a tízéves periódus végén.

 

El lehet játszani a hasonló kalkulátorokkal,  lehet vitatkozni, hogy érdemes-e havi 5-10 ezer forint megtakarítással foglalkozni, és ismét, mindenkinek más…az egész élete.

EGY dolog biztos: a megtakarítás és az öngondoskodás nem attól függ, mennyit utal a munkáltató. Hanem a hozzáállástól. Az pedig a mi felelősségünk.

 

Bármilyen kérdésed, észrevételed van, dobj egy mélt a hellokarriersta@gmail.com címre vagy hagyj komment.

hk_logo_eps.jpg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hellokarrierista.blog.hu/api/trackback/id/tr6112808776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Torz 2017.09.08. 03:41:50

Hello! A felfogással egyet értek, de sajnos egy bank sem fizet 7%-ot. Vállalkozásba visszaforgatni a tuti.

papi19 2017.09.11. 05:34:55

Évi 7%, miközben a jelenlegi 12 havi BUBOR 0,27%?
Inflációval nem számolni 10 éves időtávon elég nagyvonalú még a jelenlegi környezetben is, a reálérték ennyi idő alatt sokat változhat.
Nem vitatom a megtakarítás fontosságát, de ezt a feltételrendszert elég elrugaszkodottnak érzem.