Karrieristáknak. Neked.

Hello, Karrierista!

30 dolog, amit pénzköltés helyett csinálhatsz

Konkrét, szórakoztató, hasznos példákkal

2017. szeptember 25. - Hellokarrierista

Lássuk be: pénzt költeni a legkönnyebb dolog a világon. Lássuk be: feleslegesen pénzt költeni is a legkönnyebb dolog a világon. :) Így, hogy megérkezett az igazi ősz, pláne. (Vagy ez bármelyik évszakra igaz??)

Akik olvassák a blogot, tudják, hogy én nem vagyok az extrém spórolás híve és igenis –gondos tervezés mellett- belefér az a latte, egy mozi vagy a Sennheiser fejhallgató, amit régóta nézegetsz. A napi második latte, a hónap 4. „akciósdetökolcsóvolt „ felsője és a kilencedik gumicsirke a kutyának – jó eséllyel esik a felesleges kategóriába. Nem kell hozzá sok, döntési fáradtság, szomorúság, öröm, unalom és máris megvan a baj.

Úgyhogy gondoltam összeszedek Nektek néhány dolgot, ami kellemes/hasznos/vicces/élvezetes (haha és ebből max KETTŐT választhatsz, dehát senki sem mondta, hogy az élet fenékig tejfel :D) és mégsem kerül pénzbe.

 stocksnap_kb29s58waw.jpg

 

  1. Olvass egy új könyvet (például az Az-t?)

  2. Menj sétálni

  3. Látogasd meg a nagyit (Puszilgasd meg. Egyél a meggyesből.)

  4. Főzz valami újat. (Próbálj ki esetleg vegán vagy éppen indiai, akármilyen új ízvilágot! Vega? Vegán? Indiai?)

  5. Meditálj (Ajánlom ezt az app-ot!)

  6. Takarítsd ki social media account-jaidat

  7. Takarítsd ki a lakást (ehhez segítség itt)

  8. Szanáld ki a ruhásszekrényt – és add oda a nem használt ruháidat a rászorulóknak

  9. Írj naplót (ez például szerintem zseniális)

  10. Legózz egyet a gyerekkel. Vagy süssetek együtt egy muffint.

  11. Sudoku??

  12. Rakj ki egy puzzle-t. Vagy színezz.

  13. Társasozzatok

  14. Írd meg a bakancslistádat

  15. Nézz újra régi kedvenc filmeket (Star wars maraton, valaki?)

  16. Egy jó nagy habos fürdő?

  17. Rendezd át kicsit a bútorokat

  18. Frissítsd a CV-det (ehhez segítség itt)

    coins-currency-investment-insurance-128867.jpeg

  19. Kezdj el egy ingyenes online tanfolyamot (Coursera, Udemy - köszönd meg később :))

  20. Mosd le a kocsit

  21. Fürdesd meg a kutyát

  22. Vagy tanítsd meg valami új trükkre!

  23. Esetleg irány a legközelebbi menhely és tölts egy napot önkénteskedéssel

  24. Menj el egyet futni/kocogni

  25. Rendszerezd a fontos dokumentumokat (csekkek, levelek)

  26. Rakd össze végre azt a büdzsét

  27. Zöldelj :) fűnyírás, fűszernövény-ültetés, balkonon a muskátlit átültetni

  28. Jógázz/nyújts egy órát (youtube videók pl itt és itt és itt)

  29. Szundíts egyet utána Zzzz

  30. Hallgass zenét. Olyat, amit eddig még soha!

 

Ha bármi észrevételed, kérdésed lenne, hagyj komment vagy írj nekem a hellokarrierista@gmail.com címre! Addig is, kérlek lájkold a blog Facebook oldalát. :)

 

hk_logo_eps.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://hellokarrierista.blog.hu/api/trackback/id/tr812881056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ekszer Ezust 2017.09.25. 18:22:42

Pont ma ezekből 3 dolgot akartam megcsinálni. :-)
Egyiket sem csináltam. :-(

Peetee 2017.09.25. 18:24:06

...és hát ugye a szex?! :)

A '86-'87es télen volt az a nagyon nagy hó, amire minden 40év feletti emlékszik. Akkor a Bakonyban, Nodrád- és BAZ megyében tucatnyi olyan település volt, ahol min. 10 napig (!) nem volt elektromos áram. Aztán kora ősszel a sokéves átlagnál sokkal-sokkal több gyermek született ezeken a vidékeken; és nem véletlenül. Nem volt mit csinálni sötétedés után, és 3.napon már unalmas a gyertyafénynél a gazdálkodj okosan...és hát... :) :) :)

Hellokarrierista · https://www.facebook.com/hellokarrieristabloghu-1703253353316155/ 2017.09.25. 18:26:01

@Peetee: hmm lehet, hogy annak a nagy hónak köszönhetem a kis életemet?? :D Köszi a komment, biztosan mindannyian egyetértünk, hogy +1. pontnak odaillik a listára!

Ekszer Ezust 2017.09.25. 18:38:31

@Hellokarrierista: Majd talán akkor, ha nem olvasgatok ilyen blogokat.:-)

Ekszer Ezust 2017.09.25. 18:38:41

Majd talán akkor ha nem olvasgatok ilyen blogokat. :-)