Karrieristáknak. Neked.

Hello, Karrierista!

Háziállat pénzügyek

avagy mennyibe is kerül szeretett kedvencünk tartása

2017. október 19. - Hellokarrierista

Facebook minap dobta fel egy négy évvel ezelőtti emlékemet – amikor is szeretett kis bolognese kutyámat a bátyám bullmasztiffja egy családi ebéd során megkapta. Konkrétan, a 6 kilós ebecském hátáról két férfi tenyérnyi részt lenyúzott azzal a kis figyelmeztetésnek szánt "gesztussal". Pánik, állatorvosi egyetemre be (akiknek örökké hálás leszek), ellátás, kórház, morfiumkezelés, kétnaponta altatás, egy teljes hétig nem volt biztos, hogy egyáltalán életben marad. Persze Mancsi beintett a kaszásnak, azóta egyébként még egyszer, amikor két éve vérképzési betegség támadta meg, szintén élet-halál között napokig, háromnaponta infúzió, csak főzött ételt ehetett stb.

Na szóval, Mancsi azóta is, 11 éves létére kitűnő egészségnek örvend, továbbra sem jófej az emberekkel és még mindig dentastix függő, sőt, továbbra is szeret sunyiban pukizni. De erről az emlékről eszembe jutott, mennyi pénzt is hagytam ott csak emiatt a két eset miatt az állatorvosnál és úgy amúgy is, felelős állattartóként igenis számolnunk kell nemcsak a kötelező oltások árával de bizony minden mással is – jó esetben 10-15 évig, vagy még tovább, így gondoltam összeszedem, mennyi is az annyi. Meglepően sok. (Aminek az esetleges terhe persze sehol nincs ahhoz a szeretethez képest, amit kapunk a háziállatainktól, félre ne értsetek. :))

 

pexels-photo-406014.jpeg

Számoljunk egy átlagos, 12 kilós, 12 éves kutyullal, aki élete során mondjuk két nagyobbacska betegségen esik át.

 

  • Vételár

Két lehetőséged van: tenyésztő (ez esetben –egyébként jogosan- fogják megkérni a kutyáért az akár több ezer eurós árat) és menhely (mikor utoljára örökbe fogadtam azt hiszem kőkemény 5,000 forintot fizettem a gyepin de a világ legdrágább kutyájának változtattam meg az életét. :)
(A szaporítókat, mint lehetőség pedig örökre felejtse el mindenki.)

  • Oltások, féreghajtás, élősködők elleni védelem

Kombinált oltás + veszettség évente egyszer: 8,500*12= 102,000.-
Féreghajtás negyedévente egyszer: 28,000.-
Kullancs, bolha és egyéb élősködő elleni nyakörv (évente 2x5400): 129,000 -
…ez spot on terméket használva (évente 12x2000) ez rögtön több, mint duplájára nő: 288,000.-

 

  • Egyéb orvosi ellátás

Két olyan baleset/betegség, mint amit fent leírtam (az összes kezelés, vizsgálat, vérvétel, gyógyszerezés, műtéti díjak) sajnos nagyon könnyen beleszalad akár a hét számjegybe is. Elég egyetlen rossz mozdulat, egy mérgezés, rákos megbetegedés vagy csak egy makacs fülfertőzés és a mai árak mellett mire kettőt pislogsz, húszezreket hagysz az állatorvosnál. Plusz egy ivartalanítás/problémás ellés és hoppá, röpködnek a deákok.

Számoljunk egy nagyon egészséges és szerencsés kutyával: 50,000.-

  • Felszerelések

Póráz és nyakörv (4200.-, és 2000.-- élete során kettőt elhasznál), játékok, etető és itató tálka,egy hordozótáska (18000.-), egy alvóhely (15000.-): 55,000.-

  • Kozmetikumok és kutyakozmetika

Fésű, kutyasampon: 5,000.-
Kutyakozmetikus (évente 2x4500.-): 108,000.-

  • Táp

Persze itt óriási a szórás a 200.-/kg-os ártól a csillagos égig (ne adj’ Isten ha még valami érzékenység is képbe kerül, pláne), úgyhogy egy átlagos 650 forintos kilónkénti árral számolva (kb 100 forintos napi etetési költség): 438,000.-

ju7nf3e8wp.jpg

 

Ez pedig nem kevesebb, mint 807,000 forint. Ha a kutyakozmetikát is beleszámolom, 915,000.-. Ha pedig kevésbé szerencsés az eb és egy hosszas, de nem halálos betegség is beüt, számolhatsz ennek a duplájával. Ha nem 12 kilós kutyád van van, hanem egy 50-60 kilós bullmasztiffod, máris szorozd be néggyel a tápra költött egyébként sem csekély összeget. Vagy 12 kilós, de ételérzékeny? Számolhatsz a csirkemell filé árának duplájával. Ha pedig ezt a bullmasztiffot nem mentetted, hanem tenyésztőtől vetted, könnyedén adj hozzá még 150,000 forintot.

A fenti kalkuláció nagyon erős becslés és rengeteg feltételezéssel él, tudom, hogy a szórás óriási és biztos vagyok benne hogy legtöbbünk igyekszik minden tőle telhetőt megtenni Fifikéért. A célom azonban nem is volt pontos számolás, hiszen lehetetlen lenne…viszont talán azt jól szemlélteti, hogy egy kis jószágot magunk mellé venni az egyik legjobb dolog a világon, akár kutya, macska, sün, görény, hal hörcsög a szerencsés. De nemcsak érzelmi, hanem pénzügyi érettséget is kíván a családtól.

Továbbra is, írjatok emilt a hellokarrierista@gmail.com címre vagy hagyjatok kommentet és továbbra sincs helye a blogon rosszindulatnak, trollkodásnak és nyomdafestéket nem tűrő beszédnek. Csak mondom. Peace. <3

hk_logo_eps.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://hellokarrierista.blog.hu/api/trackback/id/tr413016580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aleb19 2017.10.20. 09:34:55

egy kutyatartasa kornyezetterhelese kb egy kozepes autoeval egyezik meg

Raymond.yah 2017.11.10. 14:34:04

Szia!

Nagyon nem jó a matek! :(

"Oltások, féreghajtás, élősködők elleni védelem" részben:
Kombinált oltás + veszettség évente egyszer az miért 12-szer van szorozva nem 1-el kellene? Ne mond már hogy évente 100.000 Ft az oltás ?!?!

Spot onra azt írod :
12x2000 ami 24,000 Ft nem pedig 159,000 Ft
Vagy én értek félre valamit?

Valamint a 100 forintos napi etetési költség az nem 36,500 Ft lenne évente? De ha elírtad és 1000 ft-ra gondoltál akkor is "csak" 365,000 Ft

Bocsi. :)

Hellokarrierista · https://www.facebook.com/hellokarrieristabloghu-1703253353316155/ 2017.11.10. 14:36:05

@Raymond.yah: Szia és köszi a kommentet! :) valószínűleg fogalmazhattam volna egyértelműen, de a matek bizony kijön, ugyanis, ahogy fölötte megírtam egy 12 éves átlagos TELJES élethosszra számoltam mindent :)