Karrieristáknak. Neked.

Hello, Karrierista!

Reziliencia a karrierben

4 tipp, hogyan növeld a lelki ellenállóképességed!

2017. október 30. - Hellokarrierista

A legutóbbi bejegyzés (amit 61,000-en olvastatok el, KÖSZÖNÖM!!) nyomán több komment is érkezett az ott említett rezilienciára vonatkozóan. Nem vagyok pszichológus, de coachként, vezetőként és magánemberként is mindig nagyon érdekelt a téma, ezért gondoltam, írok róla egyrészt bővebben, másrészt a karrierbéli vonatkozásaira fókuszálva.

Tehát mi a reziliencia? Lelki ellenállóképesség (és egyébként fizikai is), a különböző, minket ért csapásokból való felépülés képessége, az a fajta rugalmasság, ami lehetővé teszi, hogy ne megtörj a nyomás alatt, hanem szinte visszapattanj (ezzel nem azt sugallva, hogy az könnyű vagy hogy ez nem fog sok munkádba kerülni), megrázd magad és azt mondd: hát jó, akkor ezen is túlleszünk. És túlleszel.

Hajlik, nem törik. Csakúgy, mint ez a fa. Ami mondjuk most eszembe juttatta, hogy a nyárnak nem kicsit van vége. Sorry. Nézegesd cserébe ezt a trópusi strandot.

37816998.jpg

 

Sajnos gyakran egy trauma vezet a felismeréshez: te aztán kemény kis dió vagy. Nekem apám halála volt, amikor rájöttem, sokkal erősebb vagyok, mint azt valaha hittem és ez mindenkit felvértez egyfajta csendes magabiztossággal.

Belátható, hogy ugyanez a képesség miért fontos a karrierünk során is, hiszen ott is ér minket jónéhány kihívás azalatt a 40-50 év alatt, amit a munkaerőpiacon töltünk. S*ggfej kollégák, agresszív főnökök, türelmetlen ügyfelek – vagy nézzünk csak magunkba, néha ránk is igazak lehetnek ezek a jelzők… *szemforgatás* :D – szóval mit is tehetünk az ellenállóképességünk növelése érdekében?

 

  • Gondolkodj úgy, mint egy vállalkozó! – igen, még ha multikatona is vagy, TE vagy a felelős a saját karrieredért. Légy kezdeményező, sok az a 40 év ahhoz, hogy langyos pocsolyában töltsd!
  • Tanulj valami újat! Akár szakmai, akár hobbi, az agyad folyamatos dolgoztatása a legjobb befektetés EVÖR. Legyen az sudoku, egy új nyelv, új hangszer, sport vagy valami kreatív (én például elkezdtem szőni, sose hittem volna, milyen terápiás hatással lesz rám, nem vicc!), az biztos, hogy a karrieredre is pozitív hatással lesz!
  • Csak a változás örök – ha ezzel a gondolattal megbékélsz, ne adj’ Isten sikerül a változásokra lehetőségként tekinteni, máris sokat tettél az ellenállóképességedért. A biztonság és stabilitás soha sehol nem tart örökké, a munkahelyen pedig a legkevésbé…
  • Válaszd az optimizmust! Ez a mondat annyira közhelyes, hogy leírni is fáj – és mégis leírom, mert igazabb, mint amilyen közhelyes. :) Igen, van kontrollod fölötte és igen, tudatosan választhatod, hogy – és ezzel nem megtagadva azt, ami kaki- a hálára és egyéb pozitív érzésekre fókuszálsz.

 

KÖNYVAJÁNLÓ a témában:

Sheryl Sandberg: B terv
dr. Edith Eva Eger: A döntés

 

Ha kérdésed vagy észrevételed lenne, release the kraken és írj emilt a hellokarrierista@gmail.com címre vagy dobj egy komment alább! Addig is, egy lájkkal pedig kérlek segítsd a blog facse oldalát :) !

hk_logo_eps.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hellokarrierista.blog.hu/api/trackback/id/tr7913115024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.