Karrieristáknak. Neked.

Hello, Karrierista!

AGYBAN NAGY

így huzalozd újra az agyadat a siker érdekében I.

2018. június 21. - Hellokarrierista

Haha, a mai címnél kreatívabbat 2018-ban már biztosan nem alkotok. *önirónia*

Tehát.

Tudjátok, hogy két nagy kedvenc témám a szokások és általában, a “siker”, annak a legtágabb értelmében és hogy arról is mindig csillogó szemekkel, csöppet nyáladzva beszélek vadidegeneknek is a metrópótló megállójában, hogy mennyire mélyen hiszek abban, hogy aki magánemberként kiegyensúlyozott és rendben van, az a karrierjére is hatással lesz és persze vice versa. (Hogy először vicA versa-nak írtam-e? Lehet.)

Azt is gondolom, hogy ezek nemcsak hogy hatással vannak egymásra, hanem erősítik is és így lesz 1+1=3, de legalábbis hármas alá az egyenletünkben.

painted-lightbulb--creativity-and-imagination-concept--abstrac.jpg

Legfőképpen pedig abban hiszek, hogy ennek az egésznek egyetlen titka van: a kíváncsi, nyitott, szelíd odafordulás. Azaz a tanulás. Bármit, bármikor, bármilyen mélységben tanulsz, az hétszentség, hogy -ha nem is direkt és nem is instant- jobb szülő, kolléga, szakember, szomszéd, gyerek, vezető, beosztott, EMBER leszel.

Más szóval sikeresebb, a saját definíciód és mércéd szerint boldogabb, kiegyensúlyozottabb lehetsz, ehhez pedig van egy ház nagyságú adu a kezedben: a szokásaid.

A szokásaid, amiket fel- és megismerve, majd szükség szerint kitartó munkával megváltoztatva, új dolgokat tanulva, az agyadat folyamatosan új ingereknek kitéve terítik le a vörös szőnyeget a céljaidhoz. Mit leterítik, illatos, fehér kis rózsaszirmokkal szórják tele, neked csak végig kell rajta sétálnod. Néhányszor. 

És el is értünk a neuroplaszticitás fogalmához, más szóval az agy -gyakorlás, inger és sajnos gyakran trauma esetén bekövetkező – kémiai/strukturális/funkcionális változásának képességéhez . Nem vagyok agykutató, sem pszichiáter, de szerencsére mostmár nekünk, földi halandóknak is elérhetőek a kutatási eredmények.

Kicsit érthetőbben: az agyunk felnőtt korunkban is képes újrahuzalozni a neuronokat összekötő hálózatot (sőt, újakat létrehozni is, ez a neurogenezis). Pontosan ez történik, amikor -és ezt személyesen is láttam- a súlyos stroke-ot szenvedett ember a teljes kómából felébred és újra elkezd beszélni, de akár Cameron Mott (itt), akinek egy ritka és súlyos betegség miatt 6 éves korában a fél agya eltávolításra került, most pedig matektanárnak készül.

 52871508-brain-hemispheres-right-is-emotions-intuitions-creativity-left-is-logic-reason-verbal-.jpg

Az agyunk szerencsére azonban nemcsak súlyos baleset/betegség esetén képes hasonló csodákra és nemcsak gyerekkorban. Hanem akkor is, amikor új pozira vágysz, karriert váltanál vagy egyszerűen (haha, “egyszerűen”) csak (haha, “csak”) szeretnél sikeresebb lenni. A zárójeles megjegyzésekkel persze arra próbáltam célozni, hogy ez nem egy nap alatt és nem a kanapén heverészve, önsajnálatba süllyedve fog bárkivel is megtörténni, de apró babystep-ekkel, következetességgel… menni fog. Ohh ezzaaaaz, itt elsüthetem a kedvenc mondatomat: nem sprint, maraton. Már ezért megérte ma felkelni. :D

Rengeteg kutatást, cikket, könyvet olvastam és több tanfolyamot is hallgattam a témában az elmúlt fél évben, de annyira kimeríthetetlen, hogy ebből biz' posztsorozat fog készülni. Most pedig légyszi mondd ki hangosan, 3x egymás után gyorsan azt a szót, hogy "posztsorozat". Köszi. :D)

A Hello, Karrierista Facebook oldalán (itt, ha arra jársz, kérlek dobj egy like-ot és egy pacsit!) megosztottam néhány egyszerű "bemelegítő" gyakorlatot, ami új ingert jelenthet az agynak. Ezeket itt is leírom és a következő hetekben még sokkal jobban elmélyedünk a témában. Ezek egy részét biztosan ismered, próbáltad már, esetleg ösztönösen keresed a lehetőséget egy kis bréjntréningre, úh ha van ötleted, akár itt, akár a Facebook oldalon, oszd meg velünk!

 

olvass fel valakinek valamit (gyerek, barát/nő, haver, NAGYI!! / mese, újságcikk, recept, Biblia vagy TVR7 a maminak..nem tudsz hibázni!)

simogass meg egy idegen kutyát (a szomszéd néni örökké játékos Fifikéje értékelni fogja, hidd el!)

engedj előre egy valakit a sorban/liftnél (ott úgyis mindig mindenki ideges)

készítsd el a reggeli kávédat - a nem domináns kezedet használva (ez engem reggel 5-kor konkrétan besokkolt, persze a jó értelemben, de besokkolt...főleg a kavargatás, azt is direkt ellenkező irányba csináltam, hahh!)

moss fogat - csukott szemmel (és utána mosd le a szemöldököd)

írj le három jó dolgot (mármint kézzel...tudod, papírra. Fura, tudom.), ami aznap történt veled

 

Szerencsére csilliárd ilyen "gyakorlat" van (némelyik egyébként aljasul kitaszít a komfortzónán kívülre, de önismerettel, szívóssággal, gyakorlással és főleg tanulni vágyással már rövid távon is kézzelfogható lesz a fejlődés.

Addig is, örüljünk, hogy kispéntek van, azaz 2 alvás és kb 7 csésze kávé választ el a szombat reggeltől, amikor is egész biztosan csukott szemmel fogok kávét csinálni. Vagymi.

hk_logo_eps_1.jpg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hellokarrierista.blog.hu/api/trackback/id/tr5714061185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.