4 módszer és Te leszel a legkarizmatikusabb ember, ahol csak megjelensz
Szóval múlthéten belebotlottam egy volt főiskolás csoporttársamba, nevezzük Bendegúznak. Anno jóban voltunk, emlékeztem, hogy egy erőteljes, jó kisugárzású, jó kiállású, vicces, nagyszájú gyerek, aki, sose felejtem el, úgy szedett össze kettest makroökonómiából, hogy ÖSSZESEN nem töltött ki 60%-nyi feladatot. És ez annnnnnyira tipikusan jellemző volt. A tanárok kedvence volt, még ha csak nagy ritkán kóválygott is be órára (és akkor is valószínűleg csak azért, mert eltévedt..:D), mindenki kedvence volt.
Most utólag tudom csak, hogy a “siker” már akkor is bele volt kódolva ebbe a srácba. Lehet, hogy akkor sokan nem hitték volna, hogy sokra viszi, hiszen semmilyen képessége vagy tulajdonsága nem volt különösebben kiemelkedő, mégis gyönyörű karrierje van és ami a legfontosabb, nemcsak külső mércével (fizetés, beosztás) az, hanem igazán jól is érzi magát a bőrében, a munkahelyén. A nap végén pedig úgyis ez számít legtöbbet.
Ki merem mondani: Bendegúz karizmatikus ember. A téma örök, többször írtam már itt a blogon is róla (itt és itt), de gondoltam, néhány nagyon konkrét tippet összeszedek, aminek gyakorlásával, szokássá tételével minket is jobban észrevesznek, ha belépünk egy terembe, és a hátunk mögött rólunk is elismerően csak annyit fognak mondani: “Hmm basszus, ez a csaj/srác igazán karizmatikus”.
Persze azt már tudjuk, hogy a karizmatikus személyiség titka nem az, hogy Ő mennyire vicces, intelligens, jófej vagy érdekes. Hanem hogy a hallgatóságával, azaz Veled sikerül-e éreztetnie, hogy te vagy a világon a legviccesebb, legintelligensebb, legjobbfej emberkéje.
Nyilván nincsenek itt nagy megfejtések, (mint általában) a figyelem, a visszajelzés, a humor, testbeszéd körül szemezgetünk majd.
Szemkontaktus
Persze, az természetes(nek hangzik), hogy beszélgetés közben a másik ember szemébe nézünk, ezzel is kifejezve, hogy aktív figyelmünkkel tiszteljük meg. De ha egy akármilyen beszélgetés után, legyen az egy belépőkártya kérése a lenti recepciósnál, vettél húsz deka párizsit a boltban és a kasszásnál fizettél, épp bemutattak egy új kollégának és váltottatok néhány szót.. tehát egy ilyen hétköznapi beszélgetés után, ha megkérdezné valaki, milyen színű volt a másik szeme, minden esetben meg tudnád mondani? Ugye, hogy aljas? Szóval egy használható kis praktika: ha beszélgetsz valakivel, akárkivel, figyeld meg, milyen színű a szeme. Nyilván, nem kell bámulni és lehetőleg ezt ne 4 centiméterről tedd és lehetőleg ne hívj rá egy olyan megjegyzéssel, hogy milyen cukin kancsal, amikor nagyon koncentrál, szimplán, csak a szeme színét próbáld megjegyezni.
Haladó technika, angolul ezt “flick”-nek hívják, nézz az egyik szemébe, majd a másikba és kis idő múlva vissza. Még mielőtt feszengésbe menne át, nézz picit el, de ne a szoba másik végébe vagy a cipődre, elég, ha csak a fül szélére rápillantasz.
Visszajelzés
Nehéz, eleve a másik emberre figyelni nehéz, hiszen ott van jó öreg barátunk, az egonk, aki arra programoz minket, hogy ne is arra figyeljünk, amit a másik mond, hanem tűkön ülve -de csak mert belepofázni bunkóság, ugye- várjuk, hogy levegőt vegyen a beszélgetőpartnerünk, hogy VÉGRE reflektálni tudjunk és megmondani, kimondani, hogy NEKÜNK milyen brilliáns gondolatok fogalmazódtak meg a fejünkben, amíg ő éppen magyarázott.
Szóval próbáld meg a következőket: tarts szünetet, miután ő befejezte, és mielőtt te belekezdesz. Elég 2-3 másodperc (ha ezalatt ismét rázendít, mosolyogj egyet magadban és hadd folytassa, hacsak nem egetrengető fontosságú a beszélgetés témája). Ha pedig szerencsés vagy és van lehetőséged felszólalni, érdemes nemcsak egy ühüm-öt odabüfizni, hanem esetleg egy mondatban összefoglalni, átkeretezni a hallottakat (pl: szóval jól értem, hogy a másik csapatnál két hét alatt öten mondtak fel?”). Az sem baj, ha egy árnyalatnyival lassabban beszélsz a megszokottnál.
Testbeszéd
A karizmatikus emberről süt a csendes, nyugodt magabiztosság, nyilván az egész kiállásunknak ezt kell tükröznie. Egyenes hát, NEM leszegett fej, nem nyegleség, nem “táncolás” egyik lábról a másikra, nem másfelé fordulás, nem szorosan összefont karok.
Ja és a mosoly. Megvan? Legyen. :)
HUMOR
Ó, a kedvencem. Igen, mindenki szereti a vicces embereket. Sokakban él az a tévhit (nem is értem, őszintén), hogy “gyerekesnek” tűnhetnek, de én szentül hiszem, hogy akármilyen nagykutya CSAK nyerhet, ha elengedi a karótnyelt imidzset és (persze odaillő és soha nem mások kárára elmondott) vicc, beszólás, némi önirónia savával-borsával dobja fel a personal brandjét. Megközelíthetőbbé válik, és mégis mennyivel jobb nevetőráncokon dolgozni, mint az orrfelhúzóson. Akinek nincs humora, annak pedig a következő a tanácsom.. Csak viccelek, arra nincs gyógyír és mélységes együttérzésem, sz*r lehet.
Ha találkoztál már személyesen nagyon karizmatikus emberrel, oszd meg velünk kommentben vagy dobj egy emilt a hellokarrierista@gmail.com címre, addig is, kérlek lájkold a blog facse oldalát, mert az Neked nem lesz rossz, nekem pedig jó. Win-win. :D
