2019. jan 27.

A boldogság két alappillére

írta: Hellokarrierista
A boldogság két alappillére

aminek feltétlenül teljesülnie kell, mielőtt továbblépsz

Talán ismeritek a Maslow-piramist, ami az emberi szükségletek hierarchiáját foglalja rendszerbe és az egyén csak akkor tud a piramis egy feljebb lévő lépcsőjével foglalkozni, ha az alatta lévőket kielégítette. Értsd: amíg necces, hogy holnap lesz-e fedél a fejem fölött, hiába lenne igényem szétönmegvalósítani magamat, na annak nem most lesz itt az ideje.

Az eredeti piramison ugyan nem szerepel a wifi (az alján, haha) és a boldogság (én az önmegvalósítás mellé képzelem), talán egyetértünk abban, hogy minden ember vágyik a boldogságra, akármennyire is eltér a róla alkotott egyéni definíciónk. Ohh igen, a kávét elfelejtettem, az a wifi alatt van természetesen. :)

 

maslow.jpg

 

Nade. Mindenki (a tudatos #hellokarrieristák aztán biztosan, kunc), szóval hogy MINDENKI igyekszik a lehető legkevésbé szabotálni a saját és mások sikerét/jóllétét/kiegyensúlyozottságát/boldogságát (persze ezt abban a pillanatban elk..rontod, amikor megveszed az eggyel nagyobb tévét, MERT HÁT A KOLLÉGÁD IS MOST VETT KARÁCSONYKOR ALIG 44%-OS THM-MEL HITELRE, NEHOGYMÁR NEKED NE LEGYEN. Ugye.), két apróság figyelmen kívül hagyásával azonban rögtön ki is dobod az ablakon az összes boldogságra irányuló törekvésed.

 

Ez a két "apróság" pedig nem más (ebben a pillanatban pukizott ide a kutya, el se hiszem, hogy ebből a 2,5 kilós szőrpamacsból hogy az Istenbe' tud ez így kitörni. És mitől virsliszagú???? Fúj.), mint a

MOZGÁS

és a

PIHENÉS

 

Mielőtt félrenyeled a reggeli kávéd és hangos szemforgatásban törsz ki, gondolván, hogy ezt mindenki tudja és inkább elkattintasz a tegnapi kézi vb döntő összefoglalójára (spoiler: dánok nyertek. Nagyon.), nézzük meg, mint mond a tudomány.

Babyak és társai már egy 2000-es tanulmányban 156 súlyos depresszióban szenvedő beteget soroltak három csoport valamelyikébe 16 hétre (majd a vége után 10 héttel visszamértek egyet):

1. Akik heti 3x30 percet mozogtak

2. Akik gyógyszert (Zoloft) kaptak

3. Akiknél kombinálták a kettőt

Hogy melyik volt a leghatásosabb? Nyilván a 3., gondolnád. JANEM. De nem ám.. az 1. csoport érte el a legnagyobb javulást és a legkisebb visszaesést is. Durva.

file-20171220-4957-hspudb_1.jpg


A másik pedig..igen, az alvás. A képlet itt is egyszerű: ha nem vagy kipihent, bármilyen igyekezet a jóllét irányába olyan lesz, mint amikor a be sem kapcsolt automatába dobálod a százast. David F. Dinges egy 1997-es tanulmányának résztvevői, egy hét napon át tartó 33%-os alvásmegvonásos időszak alatt (és igen, napi 5 óra alvás "mert megszoktam" már bőven ez a kategória) folyamatosan súlyosbodó szorongásról, fáradtságról, depresszióról és feszültségről számoltak be.

Tehát érdemes komolyan venni a pihenés és a fizikai aktivitás fontosságát. Én most kiszellőztettem, és le is megyek sétálni egyet a kutyával. :)

 

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek lájkold a blog Facse oldalát is és kérlek, segíts egy megosztással, hogy másokhoz is eljusson!

 

A hivatkozott kutatások, ha esetleg jobban beleásnád magad:

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/11020092

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/9231952

hk_logo_eps_1.jpg

 

Szólj hozzá

siker boldogság életmód mindfulness jóllét hellokarrierista