2018. jan 25.

3 kikezdhetetlen érv a munkahelyi sport mellett

írta: Hellokarrierista
3 kikezdhetetlen érv a munkahelyi sport mellett

Így teszi sikeresebbé a mozgás a dolgozót - és a céget is

Nem sprint, maraton. Ismétlem unásig, amikor karrierről vagy pénzügyekről írok. Kitartó, előrelátó, szívós munka, fegyelmezettség – na az mindig kifizetődik.

Ja igen, akkor is, ha TÉNYLEG maratonról van szó. :) Épp most alapítottunk a cégnél futóklubot, amiben van szerencsém az egyik kulcsszerepet játszani illetve magam is maratonra készülök, és mivel elmondhatatlanul nagy királyság és ezer előnnyel jár a cégnél bármilyen sportklubot/fut a céget/ 10,000 lépés kihívást/focit/pingpongot szorgalmazni, gondoltam összeszedek néhány megingathatatlan érvet arra az esetre, ha a nagyfőnit mégis meg kell győzni. :)

 

A sport egészségesebbé tesz

Óigen. Hogy ezt mindenki tudja? Nyilván. Ne felejtsük azonban, hogy évente 15 munkanap betegszabadságot bizony a munkáltató fizeti, nem a TB (az majd a 16. munkanaptól lesz és táppénz címszó alatt fog futni). Tehát minél egészségesebb a dolgozó, annál kevesebbet tölt majd dáthával és egyebekkel otthon

x2q7lbuf6u.jpg

Jobban tudsz majd koncentrálni

Jobb keringési rendszer = megemelkedett/hatékonyabb oxigénszállítás. Az agyadhoz is. Azt pedig jó esetben még használjuk is munka során. (Ha esetleg erről érdekel egy tudományos cikk, itt találsz egy jót!)

 

Javul a csapatszellem

Bizalom, cinkosság, új barátságok – bizony, amikor a kollégáiddal együtt futsz a szigeten, izzadva, büdösen, kivörösödött arccal… hát igen, ott valami kisebb csoda alakul ki, amikor 1+1 valahogy több lesz, mint 2 és egy jól működő csapat kézzelfogható forintokat fog hozni a konyhára.

 27330283_10214865749779091_1837096537_o.png

Végezetül pedig 1-2 tipp, ha végül megvalósításra kerül a sor (kívánom, hogy így legyen!)

  • Írjatok egy becsületkódexet! Lehet könnyedebb hangvételű, de fontos leszögezni néhány olyan apróságot, mint hogy a pályán nincs főnök/beosztott, hanem partneri viszony van, hogy maximálisan tiszteljük a másik személyes terét, céljait, motivációját és adottságait. Mi például – hogy nehogy néhány, a cégnél dolgozó ultrafutó "elijessze" a kezdőket, leszögeztük, hogy nem az a futó, aki gyorsan/sokat/szépen fut, hanem az, aki fut.
  • Próbáljunk meg több csoportot kialakítani (pl. egy délutáni és egy munka előtti), közös Facebook csoport, póló, céges kulacs.. mind motiváló lesz!

Ha bármilyen észrevételed, kérdésed lenne, hagyj komment vagy írj a hellokarrierista@gmail.com címre, addig is dobj egy lájkot kérlek a blog Facebook oldalára – ahol Pongicartoons-t is megtalálod. Őt is lájkold légyszi. Mert vicces.

hk_logo_eps.jpg

Szólj hozzá

sport életmód futás hellokarrierista