Kapod. Küldöd. Visszahívod. Megbánod. Az arcodba tolják. Az arcukba tolod. Titkosítod. Másolod. Lemented bizonyítékként. Dühöngsz rajta. Nevetsz rajta. Na mi aaaaaaz?

Ohh igen, az email .

Úristen, mennyi időd megy el emailezéssel..! Hányat kapsz egy nap? Hányat olvasol el abból a 972 olvasatlan levélből, ami a szabid alatt összegyűlt az inboxodban? Vagy ami ugye még fontosabb kérdés ilyenkor: HOGYAN döntöd el, hogy abból a 972-ből hányat olvass el ténylegesen és azokat is, hogyan priorizáld?

Mind tudjuk, hogy sokszor egy telefonnal/két perc sétával megelőzhető lenne az egész napos emailcunami, jónéhány ember űz sportot a “válasz mindenkinek” gomb nyomogatásából, amikor teljesen felesleges és minimum ilyen gyakran nem jut el ...

Nem sprint, maraton. Ismétlem unásig, amikor karrierről vagy pénzügyekről írok. Kitartó, előrelátó, szívós munka, fegyelmezettség – na az mindig kifizetődik.

Ja igen, akkor is, ha TÉNYLEG maratonról van szó. :) Épp most alapítottunk a cégnél futóklubot, amiben van szerencsém az egyik kulcsszerepet játszani illetve magam is maratonra készülök, és mivel elmondhatatlanul nagy királyság és ezer előnnyel jár a cégnél bármilyen sportklubot/fut a céget/ 10,000 lépés kihívást/focit/pingpongot szorgalmazni, gondoltam összeszedek néhány megingathatatlan érvet arra az esetre, ha a nagyfőnit mégis meg kell győzni. :)

Arról már írtam egyszer, hogy hogyan tudod könnyen felismerni a passzív-agresszív kollégát. Mivel nagyon szerettétek a bejegyzést (több, mint 30 ezren olvastátok el!), gondoltam, érdemes megnézni, mitől lehetünk mi magunk asszertívebbek. Na persze nem mintha feltételezném, hogy akárki is passzív-agresszív, csak tudod, mégis. :) Soseártaz. (Figyeled, milyen passzív-agresszív volt az előző mondat? :D )

Mert bizony lehet, hogy -ha nem is durcás kismalac fokozatban- de mi is passzívan, agresszíven vagy passzív agresszíven viselkedünk. Például amikor nagyon nem akaródzik menni a 10 órás meetingre, ezért egy jelzésértékű pár percet késünk róla, amikor megint nem tudunk nemet mondani a héten 800. nyakadba varrt értelmetlen feladatra de ...

Olvasni jó. Olvasni szép. Pihentető. Felemelő, akármi is legyen az. Legfőképpen pedig: olvasni hasznos. A személyes fejlődésünk, pénzügyeink, karrierünk szempontjából is, nem csak szépérzékünket kielégítendő.

Perszepersze, a csapból is az folyik, hogy az átlag CEO/executive évente 50-60 könyvet is elolvas (hangsúlyozom, nemcsak szakmai jellegű könyvekről van szó) és perszepersze ez rengeteg energia, idő – ami viszont megtérül, ha rutinná tudjuk varázsolni.

Kezdetnek ne legyen heti másfél az átlag, legyen csak havi másfél könyv a penzum, máris sokkal előrébb fogunk tartani, mint másfél könyvvel ezelőtt. :)

Tavaly én is 40+ könyvet olvastam el (ebben triatlontól kezdve SQL programozásig sok minden belefért, a fő fókusz ...

Január első hete van. Remélhetőleg már felébredtél a bejglikómából, kiheverted a karácsonyi családi drámákat (mikor is megint a TE anyádékhoz mentünk ebédre! :D) és ha szerencsés vagy, a szabi előtt felírtad a windows jelszavadat egy post it-re a monitorra (ami persze totál nem compliant), mert hát szóval pont nem emlékszel, hogy „Kis_%kacsa2!” vagy „K1sk_acs@?” volt az utolsó.

Az újévi fogadalmakban nem hiszek (két éve csakazértis január 3-án szoktam le a cigiről, csakazértis), de abban igen, hogy érdemes néha kíméletlen őszinteséggel és hálával számadásvetést tartanunk és ha úgy látjuk, a személyes fejlődés jeligéjével konkrét, SMART célokat kitűznünk a következő évre. (és nem, az „idén lefogyok” és ...

„Nem sprint, maraton.” – ismétlem unásig (és még utána is :D) itt a blogon, legyen szó akár személyes pénzügyekről, akár szokásokról, személyes fejlődésről.

Éppen ezért, amikor ma elkezdtem nézegetni a 2018-as versenynaptárat, majd 30 kellemes percet töltöttem a legmélyebb önsajnálattal/ban, hogy mennyire nem vagyok formában és mennyire k gyorsan el kell kezdenem a felkészülést a március végi Öböl félmaratonra, megfogalmazódott bennem, hogy mi is a közös a (fél)maratonban és a személyes pénzügyekben. Mármint azon kívül, hogy egyik sem sprint. Ugye. :D

• Lépésről lépésre

Szó szerint. Nem fog egyik napról a másikra menni, hogy lefuss 21 km-t, ahogy –valószínűleg- az sem, hogy holnaptól a jövedelmed 20%-át ...

Tudom, hogy mindenkinek nagyon hiányzott a blog (haha), de megújult erővel újra itt vagyok és gondoltam, most hozok egy olyan, nem feltétlenül könnyű témát, ami mégis -közvetve vagy közvetlenül- de igencsak pozitív hatással lesz a személyes fejlődésünkre, így pedig végül arra is, hogy milyen vezetők, munkatársak, mentorok, beosztottak leszünk.

Ez pedig az önkénteskedés . Mindegy, hogy a kedvenc menhelyedre mész kutyát sétáltatni, néha időseket tanítasz okostelefon használatra, cipős dobozt csinálsz Karácsonyra a gyerkőcöknek, megveszed a 250 forintos adománykupont a Tesco pénztáránál vagy éppen nekimész arccal a legkeményebbnek és elmész egy hospice szolgálathoz (pl. ide: https://hospice.hu/ ) végstádiumú betegek, akár ...

„Jó, tökmindegy.” A mondat, ami egyik kollégám száját igen gyakran hagyja el, amikor kifogy az érvekből és mivel igazi passzív-agresszív pukkancs, általában részéről így "zárja" le a vitákat. Vitákat, amik nem vitának indultak, de ő egyetlen pillanat alatt képes azzá varázsolni. Hiába, ez is egy skill. :) A főnöke jó barátom, hát őt nem irigylem, hogy ezzel a durcás kismalaccal kell szenvednie.

Szinte mindenkinek vagy egy ilyen „tökmindegyes” kollégája (ne adj’ Isten főnöke vagy akár mi magunk…), aki néha véletlenül lefelejt téged egy fontos emailről, véletlenül elfelejt megjelenni a meetingen, amit megígért. Befeszül, de agresszióját nem képes nyíltan kifejezni, nem tud kiállni magáért, ezért más eszközökhöz ...

Minap beszélgettem a mamikámmal. 80 éves, kisnyugdíjas, cuki, na meg persze a világ legfinomabb diós bejglijét csinálná, ha még bírná ízületekkel (és NEM, nem a Te mamid csinálja a legjobbat!!! Esetleg, talán a mákosat. Talán.)

A héten volt fogászaton, ami nem két fillér volt, megbeszéltük, hogyan spórolt rá stb., gondoltam nézzünk körbe, mint felelős, előre gondolkodó hellokarrieristák, hogy milyen lehetőségünk is van kifejezetten nyugdíjcélú megtakarítások tekintetében, ma, ebben az országban. Amiből majd gond nélkül csengetjük ki a koronáinkra valót.

Nem vagyok a nyugdíjtéma szakértője (bár könyvelő, adótanácsadó és bérszámfejtő végzettségem van) és semmilyen módon nem szeretném egyik „terméket” sem ...

Milyen irdatlanul nehéz is „rendben lenni” önmagunkkal? Megbecsülni, szeretni, tisztelni a saját lelkünket és testünket? …és milyen nehéz mindezt másokkal szemben (család, barátok, kollégák) gondolni, képviselni? Hány olyan főnököd, munkatársad van, akire ha ránézel, azt mondod, wow ő aztán kiegyensúlyozott, rendben van ? …és a mártír típusok? Akik magukat mások akaratának és „jóllétének” alávetve működnek? Na meg persze az igazi s*ggfej kollégák, a nárcisztikus HR-es srác, aki szabadidejében a saját bronzszobra faragásán dolgozik vagy az a csaj a controllingról, akiről úgy süt az önbizalomhiány, hogy az már Neked fáj és az egész világot utálja – magával az élen?

Ne adj’ Isten TE magad beleesel valamelyik ...