Hello, Karrierista!

Karrieristáknak. Neked.

Utolsó kommentek:

élhetetlen 2020.01.07. 15:46:54

@Hellokarrierista: Nem kellett fénykép, az archoz ki tudom választani a nevet egy listáról, csak a név nem ugrik be. Akkor még egy szitu, egyik kedvenc kolléganőm,( annyira jó viszonyban voltunk, hogy nászajándéknak egy 30x40 cm-es Gauguin-t varrtam neki), dolgoztunk, valami levelet kellett megnézni, és mondja, hogy ezt küldjem át neki is. Látja, hogy megáll a kezem a levegőben a billentyűzet fölött. Nem tudtam megcímezni a levelet. Röhög, mondja a nevét. Ami érdekes, az utolsó 15 évben programozó voltam, és a többszáz változó nevét azt tudtam. Volt olyan, hogy éjjel kettőkor ébresztettek fel Dániából, hogy kéne az egyik programom újrahasznosításra, annak kapásból tudtam a nevét, és azt is, hol van benne egy bug, amit ki kell javítani. Bocs, most jönnek elő a hülyébbnél hülyébb szituk. Egy tanfolyam lezárása, három hónap gyakorlat Párizsban. Kiértünk, mondják, hogy a választott témám nincs, mert a témavezető nem ér rá. Este zenés, táncos ismerkedés, bemutatkozás, ami nekem semmit sem ér. Táncolok valakivel, és elpanaszoltam, hogy jártam. Na, kinek? A TÉMAVEZETŐNEK. Azt hiszem, úgy látta, hogy annyira nem lehetek jó színésznő, hogy ezt direkt csináljam, másnapra úgy döntött, hogy mégis ráér. Bocs, ez hosszú lett.

Bejegyzés: Nehezen jegyzed meg a neveket/arcokat?

Hellokarrierista · https://www.facebook.com/hellokarrieristabloghu-1703253353316155/ 2020.01.07. 14:23:11

@élhetetlen: a névsor :D hát ezen nagyon nevetek :D fényképpel együtt? hahaha tündéri sztori, köszi, hogy megosztottad :)

Bejegyzés: Nehezen jegyzed meg a neveket/arcokat?

élhetetlen 2020.01.07. 13:14:07

Hülyeség, nincs megoldás. Az utolsó orvosnak, aki operált, egy harminc évvel ezelőtti kollégám vezetéknevéből és a barátnőm férje keresztnevéből tudom összerakni a nevét, de, ha kiesik a régi kolléga pár percre, akkor kakukk. A legédesebb sztorim az volt, új munkahely, nagyon örült nekem a bérszámfejtés, és a fél csapat, azaz a lányok, úgy tízen, a fiúk meg a főnökkel ebédeltek.( Nagyon egészségtelen felállás). A lányok felmérték, hogy, ha megfeszülök sem tudom megjegyezni a neveket, de azt is, hogy tudom azonosítani az arcot a névvel. Harmadnap kaptam egy névsort, ha jött valaki hozzám, előkaptam, röhögtünk, de sínen voltunk. Húsz évvel később kapcsolatba kerültem az egyik nővel, egyik barátom titkárnője lett, elolvadt, mikor rájött, hogy ki vagyok. Tényleg szerettek.

Bejegyzés: Nehezen jegyzed meg a neveket/arcokat?

2020.01.07. 13:14:09

Ez olyan kedves, de egyben életszerű leírás :)

Bejegyzés: Nehezen jegyzed meg a neveket/arcokat?

röf 2019.12.22. 13:18:18

Persze, van az embernek rengeteg tapasztalata.
De elég szűk az a kör, akiről (akinek) ez az írás szól...
A direkt dolgozók nem érintettek, az indirekt körből a menedzsment szintén nem érintett, a feltörekvő potenciál-mérnökök talán.
Nem vitatva a cikk jószándékát, ebben kérdésben nem a net néhány idevágó pontja segítségével lehet fejlődni, hanem a munkaadók által szervezett és előírt képzéseken, tréningeken, és főleg az élet valós helyzeteiben.

Bejegyzés: 6+1 tipp a munkahelyi szorongás csökkentése érdekében

Visceroid 2019.08.16. 11:39:48

"ellenben hetekig szorongani egy vélt "sérelem" miatt igen, és azt hiszem, megállapodhatunk, hogy az nagyon nem egészséges."

Ez a magyar munkahelyek sajátja. Mindenki be van szarva mindenkitől, mivel semmi nem véd meg. Megoldás: el kell hagyni az országot.

Bejegyzés: Elmecsapdák - ezeket kerüld el

haromegesztizennegy 2019.08.10. 07:54:03

Dicséretes a lelkesedés, de a dolgok nagy része örökölt és nem, vagy nagyon nehezen változtatható meg. Elenyészően kevés azok száma akik tartósan máshogy tudnak dolgokhoz hozzáállni egy tréning után...
A beállítottság adott és kitartó tudatosság kell(ene) ahhoz, hogy máshogy cselekedjen és tartósan mint ami egyébként eredetileg belülről jönne.
-De attól még nem változik meg a személyisége, csak felvesz egy szerepet....

Bejegyzés: A reziliens emberek 6 tulajdonsága

tatárfejű kutya 2019.08.02. 09:44:26

@MAXVAL bircaman közíró: ilyen laza a fidesz trafikosok élete mr. birka?:)))) Vagy te is a dzsippes eutámogatásos fölművelők kasztjába tartozol?

Bejegyzés: Te mennyire stresszelsz a munkahelyeden?

radnaughty 2019.08.02. 05:39:27

@MAXVAL bircaman közíró: fidesz pártirodában ennyire laza az élet?:-)

Bejegyzés: Te mennyire stresszelsz a munkahelyeden?

Pitypang8 2019.05.28. 16:04:18

Az elképzelés szuper, viszont a megvalósíthatóság szerintem kérdéses. Januárban én is hatalmas elhatározással vágtam bele, hogy nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a munkahelyi stressz, fáradtság. Olyan 1 hónapig egész jól ment a dolog. Rendszeresen eljártam mozogni, napi relaxációval kordában tartottam a stresszt, programokat szerveztem, elmentem masszázsra, fodrászhoz stb. Aztán bejött a munka szempontjából sűrű időszak, túlóra, vállfájdalom és borult minden. Ahogy jön egy olyan időszak, amikor az ember leterheltebb, több stressz éri, nagyon nehéz kitartani. Sokszor este 8 körül hazaestem munkából, vacsoráztam valamit és kvázi bedőltem az ágyba. Az a baj, hogy napi 10-12 óra munka annyira le tudja szívni az embert, hogy örül, ha az alapvető dolgokra van utána ideje. Plusz sajnos a házimunka nem végzi el önmagát. Hiába van nekem is segítségem a takarításban, attól még van számos dolog, amit el kell végezni (bevásárlás, elpakolás, konyha tisztán tartása)... Ezek mind időt vesznek el, és végül el kell dönteni, hogy miről mondjunk le. Sajnos egy nap csak 24 órából áll. :(

Bejegyzés: 4 szuperhasznos tipp a feltöltődésért

BNati 2019.02.27. 20:18:38

Sok embernél látom a közelemben, akik stresszesek, hogy esznek, ha stresszesé válik a szituáció. Ezt persze én is csinálom. Viszont mióta több időt szánok pihenésre jobban tudok reagálni ezekre a szituációkra. Nekem ez a cikk nyitotta fel a szemem: havasilotuszbetet.hu/a-pihenes-fontossaga/?v=35b5282113b8

Bejegyzés: MUNKAHELYI STRESSZEVÉS

lomposfarkas 2019.02.14. 20:47:15

Ja, elég beteges ötlet ez a kutyásdi. Tiszta szerencse, hogy nem is vágynék ilyen munkahelyre/ilyen emberek közé. Loretta joga a gyerekszülésre már rég túlhaladott vívmány...

Bejegyzés: 4+1 tudnivaló, ha kutyabarát munkahellyé váltok

2019.02.14. 20:47:09

@Klesk:
Azért a haszonállat és a kedvtelésből tartott kisállat nem ugyanaz. Nyilván munkahelyen egyiknek sincsen helye, mármint sajátnak, más az ha kecskefarmon dolgozol, de a saját jószágodat oda sem viszed be jó esetben.

Bejegyzés: 4+1 tudnivaló, ha kutyabarát munkahellyé váltok

pireza 2019.02.14. 20:46:20

@midnightcoder2: még az is lehet, hogy ha a kollégáidat megkérdeznéd, hogy a kutya vagy te, akkor nem jönnél ki jól belőle :) Mégis, mi az ami olyan borzasztó egy kutya jelenlétében, hogy nem tudod elviselni? Az embereket hogyan tudod elviselni? Gyanítom, azzal is gondjaid vannak. Én is kutyabarát munkahelyen dolgozom (ráadásul önkormányzati!!!), ügyfelek is látogatják az irodát, soha senkinek nem volt kifogása a kutyám ellen, sőt! Ha nem látják, hiányolják.

Bejegyzés: 4+1 tudnivaló, ha kutyabarát munkahellyé váltok

midnightcoder2 2019.02.14. 11:15:55

Azonnal mondanék fel egy ilyen melóhelyen.

Bejegyzés: 4+1 tudnivaló, ha kutyabarát munkahellyé váltok

lékek és ellensúlyok 2018.08.17. 12:50:44

@werinter:

"A legjobb ha az embernek kiváló szakmai tudás mellé megfelelő mértékű magabiztosság és BÁTORSÁG társul. "

Hát, igen. Ha a magabiztosság hozzá nem értéssel párosul, abból nagy pofára esés következik, legyen akármilyen jó a szemkontakt.
Egyébként meggyőződésem, hogy mindenki erős valamiben, csak rá kell jönnie mindenkinek, hogy számára mi az a valami, amiben jó lehet.
Sajnálatos dolog, de szerintem jó, ha az embereknek a 30%-a csinálja azt, amiben jó.

Bejegyzés: 4 módszer és Te leszel a legkarizmatikusabb ember, ahol csak megjelensz

werinter 2018.08.17. 11:12:06

@lékek és ellensúlyok: Ez jó volt :D
Egyébként nekem valahogy a cikkben leírt embertípusról mindig a nagypofájú, bunkó, suttyók jutnak eszembe, akik állandóan csinálták/csinálják a "showműsort", de egyébként buták és semmihez sem értenek a pofázáson és a "nagymenősködésen" kívül! Többnyire inkább pont ezek az emberek nem viszik semmire az életben.
A legjobb ha az embernek kiváló szakmai tudás mellé megfelelő mértékű magabiztosság és BÁTORSÁG társul. Tehát mindig a kiegyensúlyozott személyiség megfelelő háttértudással a nyerő az életben.

Bejegyzés: 4 módszer és Te leszel a legkarizmatikusabb ember, ahol csak megjelensz

Void Bunkoid 2018.08.17. 10:58:42

Kezdem már unni ezt a lipsizért meg a másik oldal nácizós-komcsizós-nerlovagozós oldalát is.

Igazából mindenki mindkettő, meglehetősen önző, amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kis ökörnek módon.

A "libsik" azt hirdetik, hogy legyen szabad gondolkodás, ellenben senki ne lehessen náci, szektás, vagy ájtatos. Ilyenkor ők "konzervatívok".

A "konzervatívok" pl az USA trumpistái is bőszen libtardoznak, ellenben szabad, liberál és alkotmányos joguknak érzik, hogy EKKORA pisztolyokkal az övükbe dugva rohangálhassanak és alkalomadtán lepuffanthassanak egy niggert vagy libtardot, és senki ne korlátozhassa őket a szabad fegyverviselésben. Na ilyenkor ők "liberálisak".

Az mondjuk már más kérdés, ha megnéztek egy amerikai bűnözési statisztikát, hogy az Egyesült Államok legnagyobb pisztolyhősei pont az afro-amerikaiak közül kerülnek ki. Igaz, ők többnyire egymást lődözik le mindenféle bagatell okok (nők, kábszer, a másik feka bealázta rapben az egyiket, stb) miatt :)

Bejegyzés: 4 módszer és Te leszel a legkarizmatikusabb ember, ahol csak megjelensz
süti beállítások módosítása